Kezdőlap  
ENGLISH VERSION
 
A MŰI
Évkönyvek
Dokumentumok


A Magyar Űrkutatási Iroda
elérhetőségei

Cím:
1011 Budapest, Iskola u. 13.

Telefon:
06-1-795-6237

 
 
 

Felhívások listázása

  Újságíró Stúdió 2005
 

 

Újságíró stúdió

Klímaváltozás, nanotechnológia, genomika, őssejtek, szupravezetés.

Ha érdeklődik a modern tudomány és technika iránt, s emellett jártas a tudományokban, és szeretné ezekről közérthetően és hitelesen tájékoztatni a nagyközönséget, jelentkezzen a Tudományos Újságírók Klubja és a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiája által közösen indított tudományos és környezetvédelmi újságíróképző stúdióba. Hazánk újságíróképző tanfolyamai között ma ez az egyetlen, ahol a hangsúly a tudományon, a környezet- és természetvédelmi ismereteken van, melyek manapság egyre fontosabbak.

A kurzus során megismerkedhetnek a hallgatók a nap mint nap felvetődő környezeti problémák tudományos hátterével. Az oktatás tematikájának része az is, hogyan tárható egy adott téma a közvélemény elé. A stúdió elvégzésével a résztvevők alapismereteket szerezhetnek ahhoz, hogyan válhatnak a tudomány és a környezet szakavatott ismeretközlőivé és médiaszakembereivé, és hogyan fejleszthetik kutatómunkájukban, illetve munkahelyükön is kommunikációs képességüket.

Az újságírás e speciális területén különösen kívánatos némi szakmai előképzettség, ezért a tanfolyamra elsősorban, főiskolai, illetve egyetemi hallgatók, illetve már felsőfokú oklevéllel rendelkezők jelentkezését várjuk.

A tanfolyam 2005 februárjától 2005 júniusáig tart (szerkesztőségi gyakorlattal).
Foglalkozások: heti egy délután 2x2 óra (elméleti és műhelyfoglalkozás).

Fő tantárgyak: A tudományos és környezetvédelmi újságírás módszertani alapjai,
A sajtóműfajok rövid áttekintése. A hír.
Stílus és nyelv, a közérthetőség.
A tudomány és a környezetvédelem a médiában
A jelentkezéshez a kitöltött adatlap mellett egy szabadon választott műfajú, legfeljebb három oldalas írást és egy önéletrajzot kérünk, valamint az angol (esetleg más idegen) nyelv legalább középfokú ismeretéről szóló bizonyítvány másolatát.
A jelentkezőket január végén felvételi beszélgetésre hívjuk be.

Jelentkezési határidő: 2005. január 30.
Tandíj: 70 000 Ft. Aki a tandíj összegét egyben fizeti be a stúdió indulásakor, 10% kedvezményt kap.
A részletes tanterv és a tanév időbeosztása hozzáférhető az Újságíró Akadémia tanulmányi osztályán (1062 Bp. Andrássy út 101. tel.: 342-4703, Nagy Ágnes), a Tudományos Újságírók Klubja titkárságán (1085 Bp. Somogyi B. u. 6., tel.: 318-7506, Szigetvári Ágnes), illetve a www.tuk.hu honlapon. A tanfolyam sikeres elvégzéséről a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia és a Tudományos Újságírók Klubja közös bizonyítványt ad ki.

Bálint György

MÚOSZ
Tudományos Újságírók Klubja
Újságíró Akadémia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Űrtudomány
Földmegfigyelés
Mikrogravitáció
Navigáció és távközlés