A következő néhány év során bevezetésre kerülő GMES (Global Monitoring for Environment and Security; globális környezetvédelmi és biztonsági megfigyelés) rendszer Európára kiterjedően a világűrből fogja figyelni és előre jelezni a környezeti változásokat. A GMES egy nagyra törő kezdeményezés, tekintve sokféle összetevőjét (műholdak, földi, légi és vízi elemek) és széles körű alkalmazási lehetőségeit. A GMES így az Európai Unió egyik legnagyobb jelenlegi űrkutatási programja.
Günter Verheugen, az Európai Bizottság alelnöke szeretne egy jól megjegyezhető és jó csengésű nevet találni a GMES-rendszernek, ezért elhatározta, hogy európai középiskolákat kér fel arra, hogy indítsák be a fantáziájukat, és adjanak nevet ennek a kezdeményezésnek.
Nagyra értékelnénk, ha be tudnák illeszteni a versenyt a tanmenetbe. Az iskolák maguk dönthetik el, hogy milyen tantárgy (pl. földrajz, környezeti nevelés, fizika stb.) keretében akarnak a GMES-rendszerrel foglalkozni. Ha a részvétel mellett döntenek, további információkat és anyagokat küldünk a GMES-ről. Ha a tanulók megismerték a GMES célját és a mögötte rejlő technológiát, akkor csapatmunkával kell kidolgozniuk közös pályázatukat a versenyre.
A kapott tájékoztatást arra is fel lehet használni, hogy vitát indítsanak az osztályokban arról, hogy milyen szerepük van a polgároknak és a kormányoknak ezekben a kérdésekben.
A versenyre egyetemi tanulmányok vagy munkavállalás előtt álló, végzős középiskolások jelentkezését várjuk. A versennyel erősíteni szeretnénk bennük az európaiság érzését, és bevonni őket ebbe az európai programba, amelynek a célja a jövő környezeti feltételeinek és biztonságának javítása.
Hogy a versenyen a 11-12. osztályosok részt vehessenek, először is jelentkezniük kell a honlapon (www.gmes-competition.info)
az eredetileg hirdetett 2006. június vége helyett a meghosszabbított 2006. szeptember 30-ig. A jelentkezők szeptember elején kapják meg az iskolai GMES-csomagot, amelyben lesz egy
szórólap a tanároknak, egy plakát az osztályterembe és egy CD-ROM, amelyen egy film illusztrálja a GMES-rendszer
különböző szolgáltatásait.
Ezután 2006. október végéig kell minden osztálynak leadnia a pályázatát (az új nevet), és legfeljebb 15 sorban meg is kell indokolni a választást. Jó lenne, ha a névválasztás a diákok megegyezésével történne. Így a diákoknak a csapatmunka élményében is részük lehet.
A verseny győztesét egy nemzetközi szakértőkből álló zsűri fogja kiválasztani.
A győztes osztály és tanára egy hőlégballonos utazáson is részt vehet, és a magasból tekintheti meg lakóhelye környékét. A hőlégballonos utazásnál ismert európai személyek is jelen
lesznek.
Az Európai Bizottság felhívása nyomán
Link: www.gmes-competition.info