Az űrkutatásnak Magyarországon már fél évszázados története van. A kezdet visszanyúlik 1946 elejére, amikor Bay Zoltán és csoportja kísérleti radarberendezésével visszhangot kapott a Holdról. Ez az úttörő kísérlet -- egy vele szinte egyidejűleg végrehajtott amerikai kísérlettel együtt -- mind a radarcsillagászat mind az űrkutatás első lépésének tekinthető, hiszen valami mesterségesen létrehozott (ezúttal egy fotoncsomag) azzal a céllal hagyta el a Föld felszínét, hogy eljusson egy másik égitestre.

A politikai elnyomás és a diktatúra megjelenése hazánkban arra vezetett, hogy e kutatások félbeszakadtak; Bay professzor elhagyta Magyarországot és Amerikába emigrált, ahol hosszú és sikeres életpályáját befejezte. Csoportja felbomlott, és kísérleteit Magyarországon soha nem folytatták.

AZ ÖTVENES ÉVEK -- AZ ELSŐ EREDMÉNYEK

Mint közismert, az űrkutatás tulajdonképpen a Nemzetközi Geofizikai Év (1957-1958) során kezdődött, mint a globális geofizikai (elsősorban ionoszféra és légkör) kutatási programok új, hatékony eszköze.
Az első szovjet és amerikai holdak egyszerű műszerei főképp e célra készültek, vagyis a felsőlégkör sűrűségét, nyomását, hőmérsékletét és az ionizáció fokát mérték. Az ilyen irányú kutatásokkal szoros kapcsolatban földi bázisú, de aktív ionoszféraszondázás is folyt korszerű ionoszféra szondákkal. Magyar mérnökök egy csoportja még az ötvenes évek közepén kifejlesztette a szonda megépítéséhez szükséges rádió adóvevőket, valamint az antenna rendszert. Mindez az akkori szovjet űrkutatási szervezet kívánalmainak és igényeinek megfelelően történt. Az 1958-ban, Brüsszelben megrendezett világkiállításon ezt az ionoszférakutató berendezést nagydíjjal tüntették ki.
Az ötvenes évek végén a nemzetközi ionoszférakutató hálózatot több kontinensre terjesztették ki, s ehhez a magyar berendezéseket alkalmazták. A magyar mérnökök 1959-ben megkapták a Kossuth díjat.
Magyar tudósok (csillagászok, fizikusok, geofizikusok, orvosok stb.) egy csoportja már 1956 májusában felfogta, hogy Magyarországot fel kell készíteni a hamarosan, várhatólag még az NGÉ során megkezdődő űrkutatás korszakára. Éppen ezért létrehozták az Asztronautikai Bizottságot, amely megkezdte a közvélemény tájékoztatását a Szovjetunió és az Egyesült Államok várható űrprogramjairól. A Bizottság ugyanakkor felhívta a magyar csillagászok figyelmét arra, hogy a jövő mesterséges holdjainak megfigyelését -- akár egyszerű távcsövekkel is -- meg kell szervezni.
Később, 1957 nyarán a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Csillagászati Tanácsa felkérte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagvizsgáló Intézetét, hogy szervezze meg a műholdak vizuális megfigyelését végző hálózatot -- elsősorban a szovjet szputnyikok keringésének nyomon követése céljából. A hálózat 1957 végén megalakult, az első megfigyelések 1958 januárjában történtek. A megfigyelési eredményeket kódolt táviratok formájában juttatták el a moszkvai Kozmosz központba, ahol azokat a műholdak pályaelemeinek meghatározására használták.
Ezzel csaknem egyidejűleg megkezdődött az első szputnyikok rádiós megfigyelése is. Az úttörő Magyari Endre rádió-berendezése volt. Később, a hatvanas években mind az optikai mind a rádiós megfigyelés tovább fejlődött, és elvezetett az első, valóban űrtechnikát alkalmazó magyar tudományos eredményekig.