Ez az első olyan évtized, amikor az űrkutatás számos fontos ága egyidejűleg virágzott Magyarországon. Sok intézményben kezdődött Interkozmosz tevékenység, és felépültek az első olyan, szakosodott obszervatóriumok is, amelyek kapcsolatot jelentettek a különféle műhold rendszerek és Magyarország között. Nehéz lenne a magyar űrtevékenység valamennyi ekkoriban művelt típusáról teljes képet nyújtani, e helyett a továbbiakban csak a legkiemelkedőbb eredményeket és eseményeket említjük.
Az első magyar műszert, amely a világűrbe jutott, az MTA Központi Fizikai Kutató Intézete (KFKI) készítette. Az egyszerű műanyag-fóliás mikrometeorit csapdák a kozmikus anyag befogására szolgáltak; az első 1970-ben a Vertyikál1 geofizikai kutatórakéta, társai később a Vertyikál2 és az IK6 hold segítségével jutottak a világűrbe. Nemzetközi együttműködésben készültek az IK12, 14 és 17 holdak kombinált mikrometeorit érzékelői, amelyekhez a jelfeldolgozó elektronikát ugyancsak a KFKI készítette.
A magyar fél szintén az adatok előzetes értékelését végző elektronika elkészítésével járult hozzá az 1977-ben felbocsátott Prognoz7 hold komplex plazmadetektorának működéséhez. Ez volt az első berendezés az Interkozmosz történetében, amely mikroprocesszort használt az ellenőrzésre.
Ezekben az években a Budapesti Műszaki Egyetem Űrkutató Csoportja részt vett az IK-holdak Egységes Telemetriai Rendszerének (ETMSZ) elkészítésében, továbbá más fedélzeti berendezéseket is épített az IK18 és 19 holdakra. Ugyanez a csoport megoldotta a telemetriai adatok közvetlen számítógépes fogadását, valamint parancsok továbbítását műholdak felé.
Ebben az évtizedben létesültek a Magyarországot az űrtevékenységhez kapcsoló, specializált obszervatóriumok. Az Észak-Magyarországon, Penc község mellett felépült Kozmikus Geodéziai Obszervatóriumot (KGO) 1976-ban avatták fel. A KGO csatlakozott az Interkozmosz geodéziai programjaihoz, és pontos fotografikus, lézeres és Doppler megfigyeléseket hajtott végre geodéziai műholdakra azzal a céllal, hogy létrejöjjön egy e méréseken alapuló geodéziai alaphálózat.
Magyarország egyetlen űrtávközlési földi állomása 1977-ben épült Taliándörögdön, a Balaton mellett; kezdetben a szovjet geostacionárius és Orbita típusú távközlési holdak földi állomásaként működött. Többféle hullámterjedési kísér-letet is végeztek ebben az obszervatóriumban. 1971 után a távközlési együttműködés egy új szervezet, az Interszputnyik keretében folytatódott.
Az évtized második felében az űrtávközlés, a geodézia és a meteorológia területén megkezdődött az új, tudományos eredmények folyamatos, gyakorlati hasznosítása. A Magyar Meteorológiai Szolgálaton belül a meteorológiai holdak adatait rendszeresen felhasználták már előrejelzések készítésére. A meteorológiai holdak adatai alapján légköri kutatások is kezdődtek. Itt említhető az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetének sikeres tevékenysége, mind a kozmikus geodézia mind az ionoszféra- és magnetoszféra kutatás területén.
Ezzel egyidejűleg jelent meg a Föld felszínének műholdas távérzékelése, mint az űrkutatás egyik igen ígéretes alkalmazási területe. Az első magyar csoport, amely kizárólag ennek az új területnek a művelésére alakult, 1979-ben a budapesti Földmérési Intézetben (FÖMI) jött létre. Később más intézetek és tanszékek is csatlakoztak ezen alkalmazáshoz. 1979-ben kezdődött Magyarország egyes területeinek komplex megfigyelése űreszközökről (Landsat, Meteor, Szaljut), valamint speciális repülőgépekről és a Föld felszínéről egyidejűleg.
Egy évvel később a magyar űrhajós is részt vett e programban. (Részletes leírása e kötet II./6. fejezetében található.)
Még két másik szakterület is jelentősen fejlődött a tervezett szovjet-magyar űrrepülés előkészítő munkái során. Az űrbiológiai és űrorvostani kutatások ugyan már korábban elkezdődtek, de nagy lendületet az egyhetes űrrepülés által kínált lehetőségek révén kaptak. A sugárbiológiai kutatások Magyarországon az ún. homogén szövet-ekvivalens fantomok készítésével kezdődtek a Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutató Intézetben.
A hazai űrorvostan fejlődését is jelentősen előmozdították a magyar űrhajós kiválasztásának és felkészítésének feladatai. Sokoldalúan vizsgálták az űrrepülés fiziológiai tényezőit, valamint a szellemi munkavégző képesség alakulását a világűrben. A kecskeméti ROVKI orvosai a Medicor Művek szakembereinek közreműködésével egyedülálló műszert dolgoztak ki az űrhajósok információ- feldolgozó képességének fedélzeti megfigyelésére (Balaton műszer); később a berendezés továbbfejlesztett változatainak földi alkalmazásaira is sor került.
A másik szakterület, amely ezt a lehetőséget felhasználva fejlődésnek indult a magyar űrkutatáson belül: a mikrogravitációs környezetben végzett anyagtudományi kutatások területe. Az első három magyar kísérletet Farkas Bertalan hajtotta végre űrrepülése során (Interferon, Bealuca, Ötvös). Később a tökéletes kristályok növesztése súlytalanságban fontos témává vált a magyar űrkutatáson belül is.
1978-tól kezdve az MTA Interkozmosz Tanácsa vette át az Űrkutatási Kormánybizottság szerepét, mint a magyar űrtevékenység szervezője. Titkársága az akadémia szervezetén belül működve rendszeres támogatást nyújtott mindazon magyar intézményeknek, amelyek jóváhagyott űrprogrammal rendelkeztek. Az Interkozmosz Tanács volt felelős a nemzetközi kapcsolatokért is, amelyek ebben az évtizedben természetesen túlnyomórészt az ún. szocialista országokra korlátozódtak.