|
1974. október 31-én a Pleszecki Űrközpontból sikeresen Föld körüli pályára juttatták az Interkozmosz (a volt szocialista országok űrkutatási szervezete) együttműködés keretében készített IK-12 jelű mesterséges holdat. Az eseménynek számunkra az ad különös jelentőséget, hogy ennek a műholdnak a fedélzetén repült az első magyar űrelektronikai eszköz, egy csehszlovák–magyar–szovjet együttműködésben készült mikrometeorit detektor K-1-3 nevű magyar részegysége. Ekkor állt be hazánk is a kozmoszban működő műszereket készítő űrkutató országok sorába.
A KFKI atomreaktorában végzett neutron aktivációs analízis segítségével már a hetvenes évek elején – csehszlovák, magyar és szovjet együttműködésben – magaslégköri kutatórakétákon és egy visszatérő típusú Interkozmosz műholdon (Vertyikál-1, -2, IK-6) passzív mikrometeorit csapdákkal (Tánya) gyűjtöttek és vizsgáltak kozmikus port; ezek voltak az első magyar űrbe juttatott eszközök. A mikrometeorit csapdák által szolgáltatott adatok azonban csak átlagértékeket tükröznek. Térben és időben nagy felbontású adatok csak úgy nyerhetők, ha a részecskék jellemzőit az űreszközre szerelt érzékelő műszerrel a becsapódás pillanatában mérjük. A csapda-kísérletekben résztvevő csehszlovák és szovjet partnerek elkészítettek egy, a kapacitív és termolumineszcens elvet integráló, kombinált detektor-egységet. A detektorokat kiszolgáló jelfeldolgozó elektronika kifejlesztésében és legyártásában a magyarok, nevezetesen a KFKI segítségét kérték.
Az IK-12 műhold a szerelőcsarnokban; a tetején lévő henger a kombinált mikrometeorit-detektor
Egy űrelektronikai eszközzel szemben különleges követelményeket támasztanak. Hosszú ideig, igen nagy megbízhatósággal és pontossággal kell működnie akár nagyon magas vagy nagyon alacsony hőmérsékleten, valamint vákuumban is. Folyamatosan ki van téve a kozmikus sugárzás hatásának; el kell viselnie a felbocsátáskor rá ható nagy mechanikai terhelést; kis méretű kell legyen, és nem fogyaszthat több energiát, mint egy zsebrádió. Ezek a követelmények – különösen a megbízhatóság és sugárállóság tekintetében – hasonlóak az atomreaktorokban működő mérőműszerekkel szemben támasztott követelményekhez. A mikrometeorit detektor jelfeldolgozó elektronikájának megalkotására a KFKI Reaktor főosztály Mérésautomatizálási osztályán belül létrehozták az Űrelektronikai csoportot. A szükséges anyagi feltételeket az akkoriban a magyar űrkutatási tevékenységet irányító Űrkutatási Kormánybizottság (ÜKB) biztosította.
A csoport összeállításánál, a fejlesztési munka elindításánál Dr. Ferencz Csaba mérnök-kandidátusnak, az ŰKB osztályvezetőjének a segítségét kérték, aki korábban a Budapesti Műszaki Egyetemen a Rakétatechnikai Tudományos Diákkör megalapítója és vezetője volt. A diákkörnek – még villamosmérnök hallgatóként – magam is tagja voltam; jégverés-elhárító rakéta tervezése kapcsán itt szert tettünk bizonyos rakéta-műszerépítési tapasztalatra, műholdvevő rádióállomást készítettünk, követtük a külföldi űrkutatási eredményeket. Hosszú ideig a diákkör egykori tagjaiból került ki a magyar űrkutató szakembergárda derékhada. Ferencz Csaba hívására akkori munkahelyemről átigazoltam a KFKI Űrelektronikai csoportba. Csoportunk magvát Mihály László technikus, jómagam és Ferencz Csaba, mint díjazatlan külső tanácsadó alkotta.
A mikrometeorit-detektor K-1-3 jelű magyar elektronikájának szerkezete
1972-re elkészült az elektronikai egység első változata (K-1-2), mely még viszonylag sok energiát fogyasztott, de minden egyéb követelménynek maradéktalanul megfelelt, 1973 végére pedig befejeztük a végleges repülő-példányok (K-1-3) legyártását. Abban az évben csoportunk tovább bővült Szemerey István villamosmérnökkel, aki korábban szintén diákköri tag volt, és Ernst Éva technikussal. A készülék mintegy negyven integrált áramkört, száz egyéb félvezető-eszközt, kétszáz – nagyrészt magyar gyártású – passzív alkatrészt tartalmazott. Mindezt egy mindössze féltéglányi méretű dobozba építve az egység tömege 1,1 kg, teljesítményfelvétele 1,4 W volt. Elkészítettük a készülék start előtti ellenőrzésére szolgáló célműszert (az ún. földi ellenőrző pultot) is, és az összes berendezést kiszállítottuk Moszkvába.
A mikrometeorit-detektor földi ellenőrző pultja
1974. október 15-én Csabával és Lacival hármasban Moszkvába repültünk. Itt – a sikeres átadási, ún. egyedi ellenőrző teszteket követően – a többi fedélzeti tudományos berendezéssel együtt a mi műszeregyüttesünket is a műhold mérnöki modelljébe szerelték, majd ún. integrált teszteknek vetették alá. Október 19-én azután az egész nemzetközi szakembergárda – az időközben a műhold-modellről leszerelt berendezésekkel, műszerekkel, sok-sok ládányi holmival – vonaton a Pleszecki Űrrepülőtérre utazott.
Apáthy István, Ferencz Csaba és Mihály László a műhold szerelésénél
A Pleszeck közelében található Mirnij zárt katonai városkából reggelenként autóbusszal vittek bennünket a viszonylag távoli, a műholdak összeszerelésére, felbocsátásra történő előkészítésére szolgáló komplexumba. Itt, egy hatalmas szerelőcsarnokban az IK-12-es műholdra (orosz gyári sorozatszáma 2-IK-4) az ismételt egyedi ellenőrzések után felszerelték a mérőműszereket, majd megtörtént a műhold bonyolult és hosszadalmas integrált tesztje.
Október 29-én – jelelétünkben – a szputnyikot daruval a szomszéd csarnokba szállították és a vasúti kocsin már ott „fekvő” hordozórakéta orrára rögzítették, melyet másnap már a sok emelet magas, zárt szerelőtoronyban láttunk viszont. Ekkor ismertették velünk a start időpontját: 1974. október 31., helyi idő szerint 13 óra.
A műholdat a rakéta csúcsára szerelik
A tiszteletünkre fellobogózott megfigyelőhelyről a rakétát egy erdővágaton keresztül, meglepően közelről láthattuk; a borús időben a csúcsa már az alacsony felhőzetbe ért. A szerelőtorony – melynek teljes magasságban nyitható „kapui” voltak –, már sineken hátragördült. Azután pontosan 13 órakor elhangzott a „puszk” vezényszó, a rakétából lila lángok törtek elő, és az óriási robaj közepette, méltóságteljes lassúsággal felemelkedett, majd pillanatok alatt eltűnt a felhők között. Telefonon folyamatosan közölték a rakéta pillanatnyi magasságát, a normális működés tényét, s végül azt, hogy a műhod sikerrel a tervezett pályára állt.
Az első keringések telemetria-adatait este kaptuk kézhez; ezek azt mutatták, hogy műszerünk kifogástalanul működik. Ez négy évi megfeszített munkára tette fel a koronát. A kombinált mikrometeorit detektor karrierje azután tovább folytatódott: K-1-3-as elektronikai egységünk a következő évben felkerült az IK-14 műholdra is, majd a továbbfejlesztett, K-1-4-re keresztelt egység 1977-ben az IK-17 mesterséges holdon repült.
Apáthy István
MTA KFKI Atomenergia Kutatóintézet
|
|